Ádám Béla kapta az idei Dr. Kocsis Károly díjat

oklevel 2010 A 2010. évben harmadik alkalommal adták át a Dr. Kocsis Károly díjat. A megújuló energiaforrások hazai alkalmazásában jelentős tevékenységet folytató szakemberek elismerésére alapított díjat ebben az évben Ádám Béla okleveles bányamérnöknek, megújuló energiagazdálkodási szakértőnek ítélték a földhő-hasznosítás terén elért eredményeiért.


A 2010. évben harmadik alkalommal adták át a Dr. Kocsis károly Díjat. A díjat Dr. Barótfi István és a Szent István Egyetemen (2002) elsőként végzett EU energiagazdálkodási szakmérnök hallgatói alapították, hogy a megújuló energiaforrások hazai alkalmazásában jelentős tevékenységet folytató szakemberek kitüntetésével felhívják a figyelmet ennek fontosságára, az ebben a tevékenységben jeleskedő személyek megbecsülésére.

A Díj alapításával a volt hallgatók a Szent István Egyetem professzorát, vezetőként és oktatóként megnyilvánuló emberi nagyságát kívánják megtisztelni és fejet hajtani személye és tevékenysége előtt.

Dr. Kocsis Károly 1982 – 1990 között Rómában az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezetében dolgozott , ahol a FAO Európai Regionális Hivatal program-koordinátoraként sokat tett az energiatakarékos agrártechnológiák és a megújuló energiaforrások mezőgazdasági hasznosítására irányuló tudományos kutató és fejlesztő munka európai elindításáért és hazai fellendítéséért.

Hazatérve Dr. Barótfi Istvánnal megalakították a Magyar Biomassza Társaságot, melynek első elnöke volt. 1959 évtől a Szent István egyetemen, illetve annak jogelődjénél a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen dolgozott és 1990 – 1996 között az Egyetem rektora volt. Munkásságában mindig elkötelezett híve volt a megújuló energiaforrások alkalmazásának, széleskörű elterjesztésének, ezt oktatóként és kutatóként egyaránt fontos feladatának tekintette.

A díjazottak kiválasztása az Alapítók által előterjesztett javaslatok alapján egyszerű többségi szavazással történik. Ezen elismerésben csak a megújuló energiagazdálkodáshoz tevékenységével kötődő mérnöki végzettségű szakember részesülhet.

A Díj átadása évente a SZIE Gépészmérnöki Kar évzáró ünnepélyes tanácsülésén történik.

Az első díjazott (2008) Zsuffa László okl. gépészmérnök volt, aki az elismerést Pornóapáti (Pernau) település faapríték alapú falufűtésének megvalósításáért kapta.

Második alkalommal a díjat (2009) Szeles Zoltán élelmiszertechnológus mérnök a Kaposvári Cukorgyár operatív igazgatója nyerte el. Az elismerést a répaszelet biogáz gyártásba viteléért ítéltük oda, melynek eredménye 40 %-os technológiai földgáz megtakarítás volt. A megoldás jelentős környezetterhelést is megszüntetett.

Ebben az évben az Alapítók a Dr. Kocsis Károly Díjat Ádám Béla okl. bányamérnöknek, megújuló energiagazdálkodási szakértőnek ítélték. Ádám Béla a Hidro-Geodrilling Kft.ügyvezető igazgatója az elismerést a földhő-hasznosítás terén elért eredményeiért, azért a műszaki-tudományos tevékenységért kapta, amely példaértékű a földszondás, hőszivattyús hőellátás területén.

A Díjazott jelentős publikációs tevékenységén túlmenően, megalapította a Magyar Hőszivattyús Szövetséget, amelynek jelenleg elnöke is.

A Díj alapítói : Bába István, Bácsai Attila, Dr. Barótfi István, Bodnár Attila, Csordás Csaba, Dukát István, Farkas Csaba, Köteles Géza, Oberkamp Péter, Perneky Antal, Pusztai Miklós, Székely Gábor, Tőzsér

 

banner 1

 

banner 2

 

 

 

 

 

© 2020. Magyar Hőszivattyú Szövetség