Hatalmas fejlődés előtt áll Amerika geotermális piaca

image2Remek évet zárt tavaly Amerika geotermikus ipara, 2009-ben teljesítményalapon közel annyi geotermikus erőmű állt üzembe, mint az azt megelőző három év alatt összesen. A jövő még fényesebbnek ígérkezik az ágazat számára, az amerikai Geotermikus Energia Szövetség (GEA) által készített statisztika szerint a jelenleg üzemelő geotermikus erőműpark kapacitásának közel a dupláját fejlesztik az Atlanti-óceánon túl.

JEGYZŐKÖNYV Évnyitó MAHŐSZ vezetőségi ülés Budapest, 2010. január 22.

Ádám Béla, mint a Magyar Hőszivattyú Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette a javasolt, és a meghívóban is közzétett napirendet:

Zsigmondy Vilmos a magyarországi geotermikus kutatások üttörője volt.

ZSIGMONDY VILMOS 1821 - 1888

1821 május 14.-én született Pozsonyban.

Gimnáziumi tanulmányait Szakolcon, Komáromban, és Pozsonyban végezte , kitűnő eredménnyel. 1838-42 között a selmeci Bányászati Akadémia hallgatója. A Selmecbánya melletti szélaknai bányagondnokság nádoraknai üzeménél szerez gyakorlati ismereteket, majd később a bécsi Császári és Királyi Bányaigazgatósághoz osztották be.

Indul a Főtáv geotermikus pályázata

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a FŐTÁV Zrt. geotermikus projektbe kezd, amelyhez szakmai, stratégiai partnert keres. A cég a mai napon hivatalosan is felhívást intézett a geotermikus szakma szereplőihez, a feladat: egy több mint 2 km mély kútpár kiépítése, a szükséges létesítmények telepítése és azok 15 éven át tartó üzemeltetése - tudható meg a távhőszolgáltató közleményéből.

"H" hőszivattyús tarifa szolgáltatást garantáló rendelet

A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter 70/2009. (XII. 4.) KHEM rendelete a villamosenergia-piaci egyetemes szolgáltatás árképzéséről, valamint az egyetemes szolgáltatás keretében nyújtandó termékcsomagokról szóló 44/2008. (XII. 31.) KHEM rendelet módosításáról

Magyar Hőszivattyú Szövetség második szakmai nap GEO-NRG Kft. bemutatója a Bp. XIII. Hun u. 1-15. panelház hőszivattyús rendszeréről

Nagy érdeklődés mellett került sor 2010.03.17.-én az első panelházas hőszivattyús rendszer szakmai bemutatójára a MAHŐSZ szervezésében, a GEO-NRG Kft, mint az épület hőszivattyús hőszolgáltatója és Oktoklíma Kft. mint az AERMEC hőszivattyúk szállítójának közreműködésével.